1878-ban annyira hatalmas volt a miskolci árvíz és annak pusztítása, hogy a bupapesti és szegedi katasztrófa áldozatainak együttes számát is bőven meghaladta az itteni veszteség. A lakosságra álmában csapott le az árvíz, a belvárosban percenként fél méterrel nőtt a vízszint, így a menekülés lehetetlen volt.
1878. augusztus 31 – A miskolci „ nagy árvíz”. A visszaemlékezést az Őseink és unokáik oldal cikkének köszönhetjük.
Miskolc a Szinva patak és a Sajó folyó vízgyűjtő területére épült. A vízbőség fontos szerepet játszott a város fejlődésében, de nagy esőzések alkalmával mindig veszélyessé vált a víz közelsége. Komoly, pusztító árvizekről az 1691-es, 1788-as, 1813-as, 1845-ös, és 1853-as évekből is maradtak fenn jegyzőkönyvek, feljegyzések, újságcikkek, a város életében legnagyobb és legtöbb emberáldozattal járó áradás azonban az 1878-as volt, amely mai napig mint a „nagy árvíz” maradt meg az emberek emlékezetében. Ez egyben a 19. századi Magyarország legtöbb halottat követelő árvize is volt.
1878. augusztus 30-án a Dunántúl felől nagy esők, zivatarok érték el Észak-Magyarországot. Először Eger, Óhuta, majd Diósgyőr és Miskolc következett, ahonnan Tállya, Golop és Mád felé vonult a vihar. Mivel a felhőszakadás egyszerre nagy területet érintett, a Bükk-hegységből lezúduló víz úgy felduzzasztotta a Szinva és a Pece-patakot, hogy azok másnap, augusztus 31-én hajnalban medrükből kilépve álmukból riasztották a polgárokat és elpusztították Miskolc belvárosának nagy részét. A víztömeg meg-megakadt az útjába kerülő hidakban, malomgátakban, házakban és magával sodorta őket, nagy mennyiségű hordalékot felhalmozva a hidak környékén és a zsilipeknél. A belvárosban percenként fél métert emelkedett az áradás, így a menekülés szinte lehetetlen volt. A város egyes részein 4–6 méter magasan állt a víz.
Csak Miskolcon 2182 ház dőlt össze, a város épületeinek a fele károsodott és 277 ember halt meg, de a környékbeli településekkel együtt számítva az áldozatok száma elérte a 400 főt. Óhután például, ahol majdnem ugyanakkor állt el az eső, mint Miskolcon, 73 ház pusztult el. A miskolci kár 1 739 771 forintra rúgott.
Az árvíz kialakulásában döntő szerepe volt annak, hogy a városon keresztülfolyó patakok fölött malomgátak, ólak, istállók, szemétdombok íveltek át, ami beszűkítette a víz mozgásterét és lelassította a megemelkedett ár mozgását, lehetőséget adva nagyobb víztömeg felduzzadására.
Az áradás utóéletének sajnálatos adata, hogy Miskolcnak gyakorlatilag egyedül, saját erőből kellett újjáépítenie belvárosát. A pontosan 40 évvel azelőtti, 1838-as pesti, majd az egy évre rá, az 1879-es szegedi árvizek is óriásiak voltak, a dél-alföldi város lényegében megsemmisült, de az okozott károkat országos összefogással, több jótékony akcióval gyűjtött pénzből viszonylag gyorsan sikerült helyrehozni és kialakítani az új városképet. Ez Miskolcnak nem adatott meg. Bár az itteni áldozatok száma meghaladta a szegedi és pesti áldozatok együttes számát is, a városvezetés nem tudta elérni, hogy ahhoz hasonló segítséget kapjon. A gyorsan jött és gyorsan elvonult árvíz emlékét elnyomta a Miskolcnál akkor sokkal jelentősebb városokat hosszan fenyegető árvízveszély híre, így a károk helyreállítása nem vált országos érdekké.
Az árvízről Soltész Nagy Kálmán polgármester számolt be nyomtatásban is megjelent kiadványban (Miskolcz gyásza, 1878. augusztus 31.), amelyhez Szinay István tíz fotója adta az illusztrációt. Az árvíz nyomán készült a Miskolcról ismert első olajfestmény, Telepi Györgynek a Herman Ottó Múzeum képtárában őrzött táblaképe. Az ár városbeli magasságát több száz szintjelző örökítette meg, ebből mára csak néhány maradt meg (például a Megyeháza vagy a Miskolci Nemzeti Színház falán).
A nagy árvíz napjára emlékezve 1925-ben emlékművet állítottak a Szent Anna-templom mellett, Gárdos Aladár szobrászművész alkotását. Az „Emberért és Miskolcért” alapítvány minden évben megemlékezést tart az emlékműnél.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
